Instagram Facebook
Miért írunk blogot?

Miért írunk blogot?

Három dolog miatt

 

Első, hogy információkat, tapasztalatokat, ismereteket, akár pozitív, akár negatív élményeket osszunk meg veletek, azzal, akit ez érdekelhet.

Második, mert a szó elszáll, az írás megmarad, a gondolatainkat pedig már egy hét után is nehéz felidézni. Egyszer majd a tábortűz mellett visszaolvasva talán majd nekünk is olyan lesz ez, mint egy régi fényképalbum amit évekkel később lapozgatva közösen sztorizgatunk..

Harmadik, de nem utolsó szempont, hogy az online marketing miatt megkerülhetetlen a szakmai blog. Weboldal látogatottság, google kereső stb, annyira erős érvek, hogy ha nem szeretnénk blogot írni, akkor is szeretnénk.

 

Miről fognak szólni ezek az írások?

 

A cégünkkel a Locker.hu-val (hivatalosan Office and Lockers Kft) kapcsolatos eseményekről, remélhetően a fejlődésünkről, megvalósult munkákról, érdekes termék fejlesztésekről, és bármiről, amiről azt gondoljuk, hogy érdeklődésre tarthat számot és minket is izgalomban tart. Mi egy friss vállalkozás vagyunk. A Locker.hu-t 2019 december közepén hívtuk életre. A tevékenységünket lényegében 2020 márciusától folytatjuk. Hárman alapítottuk a Kft-t, Lőrincz Edina, Horváth Tibor és Illyés Gábor. Mindhárman az irodabútor értékesítésben dolgoztunk már legalább 15 éve. Ebből ered vállalkozásunk egyik fő irányvonala az irodabútor kereskedelem és a hozzá tartozó szolgáltatások, amiről a weboldalunkon olvashattok részletesebben. Másik fő tevékenységünk az elektronikus RFID technológiával működő zárak forgalmazása, telepítése, üzemeltetése irodai környezetben, wellness és fitness létesítményekben. Ez nekünk is új. Nagyon új. űMind a termék, mind a technológia, mind az értékesítési csatorna. A Locker.hu az osztrák Gantner magyarországi partnere. Erről bővebben szintén a weboldalunkon olvashattok. Most, hogy túl vagyunk a száraz bemutatkozáson, reméljük sikerül majd érdekesen tálalnunk egy újonnan alakult cég kihívásait, küzdelmeit, sikereit, mert hiába a munkakörben szerzett 15-20 éves tapasztalat, a tíz éves közös munka, a cégvezetéssel, managementtel, RFID technológiával, blog írással, mindhárman most küzdünk meg először. A termék ismertető írásokkal az irodai belső tereket érintő és a számunkra is érdekes tárgyakat, bútorokat, technológiákat, koncepciókat fogjuk bemutatni, nem nélkülözve a személyes hangvételt és személyes vélemény nyilvánítást. Örülünk, ha velünk lesztek.